Televízió a szakadék szélén

A magyar közszolgálati rádiózás és televíziózás felügyeletének alapvető átalakítását sürgeti a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) Brüsszelben kiadott jelentése. A brüsszeli központú IFJ négytagú küldöttsége február 11. és 13. között Budapesten tájékozódott a Magyar Televízió helyzetéről, s mint hétfőn kiadott jelentésében írja, a kommunizmus bukása óta második magyar médiaháború illetve a MTV válságának elmélyülése indította arra, hogy ténymegállapító bizottságot küldjön ki. A 44 oldalas (függelékeivel együtt 61 oldalas) jelentés Televízió a szakadék szélén - a közszolgálati televíziózás politikai és szakmai válsága Magyarországon címmel jelent meg. Az Aidan White főtitkár által vezetett misszió azt a következtetést szűrte le kétnapos látogatása tapasztalataiból, hogy a magyar közszolgálati televíziózást és különösen az MTV-t az összeomlás szélére sodorta a felelős hatóságok politikai manipulációja és szándékos elhanyagolása. A jelentés ennek megnyilvánulásaiként értékelte, hogy az MTV hírműsorainak minősége erősen leromlott. Az a közfelfogás pedig, hogy a kormány beavatkozik a hírműsorok szerkesztésébe, kétségkívül hozzájárult a szakmai és a közbizalom katasztrofális összeomlásához. Az IFJ álláspontja szerint politikusoknak nincs helyük a közszolgálati televízió hatósági felügyeletében, és az illetéktelen politikai befolyás fenyegeti a kifejezés szabadságát Magyarországon. A jelentés a magyar EU-csatlakozásra is kiható jelentőséget tulajdonít a közszolgálati televízió helyzetének: Összefoglalva, a misszió arra a következtetésre jutott, hogy a kormányzó koalíció lépései kérdésessé teszik Magyarország elkötelezettségét a valóban szabad közszolgálati televíziózás alapelvei iránt... Úgy véljük, hogy a magyar EU-csatlakozási tárgyalásoknak a kulturális és sajtóügyekre vonatkozó részét veszélyezteti a televíziózás válsága. A jelentés bírálja, bár jóval enyhébben, az olyan újságírók magatartását, akik, úgymond, lejáratják magukat politikai barátaik érdekeinek kiszolgálásával, majd messzemenő ajánlásokat fogalmaz meg a helyzet orvoslására. Eszerint az ORTT és a közszolgálati média kuratóriumai politikai kinevezési rendszerét a lehető leggyorsabban meg kell szüntetni, s a helyükre olyan testületeket állítani, amelyek a civil társadalmat képviselik, biztosítva benne a társadalmi érdekek és vélemények lehető legszélesebb részvételét. A Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége helyébe ideiglenes testületet kell állítani, amíg megtörténik a közszolgálati televízió jogi kereteinek, finanszírozásának, átláthatóságának teljes átalakítása. A Nemzetközi Újságíró Szövetség a végrehajtó bizottsága erélyes tiltakozását helyezi kilátásba a magyar kormánynál, az Európai Uniónál és az Európa Tanácsnál a médiaválság és az újságírókkal való rossz bánásmód miatt. Az IFJ támogatja azokat az újságírókat, akik igyekeznek szembeszegülni a politikai beavatkozással. Végezetül, a cseh és a bolgár közszolgálati médiában tapasztalható hasonló válságjelenségekre utalva, szükségesnek tartja, hogy az IFJ indítson kezdeményezést az egész térségben a közszolgálati média iránti elkötelezettség és a sajtó szakmai színvonalának erősítésére.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek