Ahogy arról korábban lapunk is
beszámolt, halálos kimenetelű vasúti baleset történt kedden délelőtt Körmend-Horvátnádalján. Egy osztrák rendszámú Opel hajtott a Szombathelyről Szentgotthárdra közlekedő vonat elé.
A vonat fél kilométeren keresztül tolta maga előtt a gépjárművet, amelynek vezetője a helyszínen életét vesztette.
A vonaton senki sem sérült meg. Az utasokat vonatpótló autóbuszokkal szállították tovább.
A vonat alá szorult roncs mindössze pár méterre található a 8-as főúttól, ahol rendőri irányítás mellett egy sávon haladhat a forgalom.
A roncsra ráfeledkező sofőrök már majdnem okoztak ráfutásos balesetet az útszakaszon.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.