100-at nekik! – Könnyed körmendi győzelem az NYKK felett

Ilyen évkezdésről csak az igazán optimista Körmend szurkolók mertek álmodni. A MJUS-Fortress Körmend ugyanis már az első negyedben a lélektani tíz pont fölé vitte előnyét, végül pedig 104-65-re győzte le a Nyíregyházát.

- Mérkőzéshiánya volt már a csapatnak, hiszen legutóbb még decemberben, a Factum ellen játszottunk – mondta még a mérkőzést megelőző napon Sabáli Balázs, a Körmend edzője.

A szombat esti Marso-Vagép NYKK meccs előtt pedig az is kiderült, nemcsak a csapat, de már a szurkolók is éhezték a jó kosárlabdát. És bár az aktuális ellenfél legutóbb kikapott a Pécstől, az Albacomp skalpját begyűjtötte, ami mindenképp tekintélyt parancsoló.

A meccset mindkét csapat nagy elánnal kezdte, rá akarták erőltetni akaratukat a másikra. Ez végül a hazaiaknak sikerül jobban. Bell kosarával pedig már tíz pontra léptek meg a piros-feketék. A Körmend folyamatosan egy ütemmel a Nyíregyháza előtt tudott járni, ez pedig könnyed kosárszerzéseket eredményezett. Míg az egyik oldalon minden sikerült, a másik oldal nagyon rossz dobószázalékot produkált.

Mjus Körmend Kc - Nyiregyháza Kc
Bell kosara hozta az első komoly, tíz pontos vezetést
Unger Tamás

A második negyed végleg eldöntötte a meccset

Még a tíz perc elején Savic és Sitku – érezve a Körmend fölényélt –hárompontosokkal próbálták lefaragni a hátrányukat, ám a triplák sorra kimaradtak. A körmendiek azonban már a negyed ötödik percében húsz pontra léptek meg. Egyrészt a végigvezetett támadások, másrészt pedig Dies palánk alatti jó játéka volt a Körmend kiválló teljesítményének oka.

A második félidő már csak jóformán formaságnak bizonyult, hiszen a nagyszünetben 28 pontos különbséget mutatott az eredményjelző. A nyíregyházi játékosok persze nem adták fel. Ez nem csak harciasságukban, de a bírói ítéletek utáni reklamációkban is megmutatkozott. Sokra azonban így sem mentek Situkék, a végén már kevesebbet játszó körmendi kosarasok is pályára léphettek. Nem várt könnyű győzelmet arattak végül a vasiak.

Mjus Körmend Kc - Nyiregyháza Kc
Marshall a maga 11 pontjával az NYKK egyik legjobbja volt
Unger Tamás

Sabáli Balázs, a Körmend edzője:

A vártnál könnyebb találkozót nyertünk meg. Nehéz mérkőzésre számítottam, pontosan azért, mert nem játszottunk december óta. Nem tudtuk, hogy milyen ritmust fogunk elkapni, de úgy látszik, hogy jót tett ez a pihenő a játékosoknak. Felszabadultak voltak. Az első félidőben mutatott stabil védekezésünk eldöntötte a találkozó sorsát. Több könnyű gólt tudtunk szerezni. A második félidő szinte már csak formalitás volt. Örülök neki, hogy a kevesebbet játszó játékosoknak is lehetőséget tudtam adni. Jó rajt volt ez az új évben, de nem szabad, hogy ez elaltasson minket.

Ferenczi Tamás, a Nyíregyháza edzője:

Már egy ideje szerda-szombat ritmusban játszunk, ez sajnos fásulttá tette a csapatot. Ehhez párosult a Körmend jó dobószázaléka. A második félidőben már jobban játszottunk, ám ez csak arra volt elég, hogy tartsuk magunkat, a különbségen csökkenteni már nem tudtunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport