Visszaköltözhettek a kitelepített lakók

Ötven embert kellett kitelepíteni gázszivárgás miatt szombat este Kőszegen egy 30 lakásos társasházból.

Frissítés 2012.11.11.

Szombat este 11 óra előtt végeztek a gázmű szakemberei a házban található gázkészülékek ellenőrzésével, és komolyabb hibát nem találtak, így mindenki visszaköltözhetett a lakásába - mondta el a Nyugat.hu-nak Tóth Kálmán közös képviselő.

Visszaköltözhettek a kitelepített lakók
Visszaköltözhettek a kitelepített lakók
Horváth Balázs

Inkább az idősebb lakók vették igénybe a szomszédos szociális otthonban a munkálatok idejére megnyitott ideiglenes szállást, a többi lakó a körülményekhez képest jó hangulatban beszélgetett a ház előtt este, míg a gyerekeket rokonokhoz vitték. Még az este folyamán visszakapcsolták a gáz-, és az áramszolgáltatást is. A hatvanas végén épült házban vannak akik gázkonvektorral, néhányan cserépkályhával, és főként a legfelső, nem régen ráépült emeleten gázkazánnal fűtenek.


Korábban írtuk:

Egy háromemeletes ház legfelső emeletén éreztek gázszagot a lakók szombaton 19:30 körül Kőszegen, a Dózsa György utcában, ezért hívták a tűzoltókat. A helyszínre érkezve kiderült, hogy olyan magas a gáz koncentrációja az épületben, hogy mindenkit ki kellett telepíteni. Ez 30 lakásban összesen mintegy 50 embert érintett, volt köztük fekvő beteg is, aki csak a tűzoltók segítségével tudta elhagyni a lakást.

50 embert kellett kitelepíteni gázszivárgás miatt Kőszegen
50 embert kellett kitelepíteni gázszivárgás miatt Kőszegen
Horváth Balázs

Az áramot és a gázt is kikapcsolták míg a szolgáltató emberei a helyszínre érkeztek, akik azonnal neki is láttak a hiba felderítésének, de este 9 óra körül még nem sikerült megtalálni a szivárgás pontos helyét. A kiköltöztetett lakók egy része az utcán várta a jó hír érkezését, de a közelben lévő szociális otthonban addig is ideiglenesen meleg szállást biztosítottak nekik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló