A Győri Keksz Kft. privatizációját felülvizsgáló, a gazdasági miniszter által létrehozott munkacsoport - amelynek tagja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is - csütörtökön tartja első ülését - közölte Nagy Zoltán, a GVH elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: a versenytanács múlt év novemberében engedélyezte, hogy a Danone csoport megvásárolja az United Biscuits-től a Győri Keksz Kft. 100 százalékát, mivel a vevő fejlesztéseket és exportpiac-bővítést ígért. Hodina Péter, a GVH élelmiszergazdasági irodavezetőjének véleménye szerint a Danone rossz időben és rosszul kommunikált, amikor jelezte: bezárja a győri gyárat. - Ez ugyanis arra utal, hogy a cég valódi szándéka piacszerzés volt - mondta az irodavezető. Nagy Zoltán közölte, hogy egy környezetvédelmi egyesület kedden beadvánnyal fordult a GVH-hoz, amelyben kéri a novemberi versenyhivatali engedély felülvizsgálatát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!