Kedden délután a mentők kértek segítséget, mivel információink szerint a beteg, akihez riasztották őket agresszíven lépett fel velük szemben. A kiérkező rendőrökre a 34éves férfi fegyvernek látszó tárgyat fogott, majd becsapta az ajtót. A rendőrök azonnal erősítést kértek. Úgy tudjuk, a házban volt a férfi édesanyja is.
A nyugat.hu információi szerint a korábban biztonsági őrként is dolgozó, jelenleg munkanélküli férfi egyedül élt a házban. Édesanyja ment meglátogatni és észlelte, hogy kezelés alatt álló fia rossz állapotban van, ekkor hívta a mentőket.
Úgy tudjuk, a beteg férfi a kerten át megszökött, ezért keresték nagy erőkkel a golyóálló mellénnyel, sisakkal, pajzzsal felvértezett rendőrök. Nem tudták, igazi fegyvere volt, vagy csak valamilyen másolattal ijesztgetett. A férfi korábbi munkája miatt is feltételezhették, hogy akár igazi is lehet a fegyver.
A szomszédokat meglepte az eset. Kutyasétáltatás közben találkoztak általában a férfival és semmi rosszat nem feltételeztek róla. Úgy tudjuk, néhány napja is volt kint a mentő a háznál, azt azonban nem tudjuk, miért. Akkor nem vitték el a férfit, aki napokkal később eddig ismeretlen okból kezdett kisebbfajta ámokfutásba.
A nyugat.hu információi szerint a férfi látva az elfogására indított hajtóvadászatot feladta magát. Kórházba szállították.
A rendőrség közleménye:
Ma délután 13:45-kor a mentősök rendőri segítséget kértek Szombathelyen a Budai Nagy Antal utca egyik házához. A kiérkező járőrökre egy 34 év körüli helyi férfi feltehetően fegyvert fogott, majd becsapta előttük az ajtót, és az udvar felőli kijáraton a szomszédos utca felé menekült. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Akció Osztálya a Babits Mihály utcában elfogta a férfit és eljárást indított.