Szerdán hajnalban hazaérkezett hat győri és tizennyolc mosonmagyaróvári roma, akik a múlt hét végén utaztak ki Strasbourgba, hogy ott menedékjogot kérjenek, de a franciaországi városban senki nem karolta fel az ügyüket. Elhatározásukat a távozásukkor azzal indokolták, hogy a magyarországi rossz életkörülmények miatt akarnak letelepedni Franciaországban. Arra számítottak, hogy a zámolyi romákat ügyét felkaroló Krasznai József segít nekik is, viszont - beszámolójuk szerint - a szószólóban keserűen csalódtak. Strasbourgban ugyanis senki nem várta őket, és amikor a pénzük elfogyott, a szállást is el kellett hagyniuk. Már vasárnap kétségbeesetten telefonáltak a rokonaiknak, hogy segítsenek nekik a hazautazásban. Egyedül a győri Roma Kisebbségi Önkormányzat vezetője, Pádár László ajánlott fel anyagi támogatás, és kedden délután el is indult Franciaországba, hogy segítsen hazajönni a roma családoknak. Közben azonban a csoport vonatra szállt, és szerdán hajnalban meg is érkezett Magyarországra. A győri romavezető szerda délben Strasbourgból visszafelé tartva München környékén mobil telefonon azt is elmondta: maga is tapasztalta, hogy Krasznai Józseftől nem kaptak segítséget győri és mosonmagyaróvári romák. Pádár László beszámolója szerint az elkeseredett emberek egy része végül átgyalogolt a Rajna hídján, és Németországban szállt vonatra, de volt aki autóstoppal próbálkozott. Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart Pádár László, mert úgy tudja, újabb romacsoportok indulnak Franciaországba, és szeretné felhívni a figyelmüket, hogy a kecsegtető ígéretekből semmi nem igaz. A szerda hajnalban hazatért 24 roma nem vállalja a nyilvánosságot, ketten azonban ígéretet tettek arra, hogy a sajtótájékoztatón elmondják kivándorlásuk rövid történetét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!