Újabb bányaszerencsétlenség történt Kínában. Ezúttal egy észak-kínai bányában történt robbanás, amelynek következtében nyolc ember meghalt, hárman pedig eltűntek. Közben egyre csökken az esélye, hogy élve kimentsenek bárkit is a Hokang városában kedden történt bányaszerencsétlenségben eltűnt negyvenöt ember közül. A Belső-Mongólia Autonóm Terület Patou nevű településének közelében fekvő bánya egyik illetékese csütörtökön elmondta, hogy a nyolc halálos áldozatot követelő robbanás - a hokangihoz hasonlóan - szintén kedden történt. A hatóságok eddig nyolc bányász holttestét emelték ki, három személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!