Szombat a kampánycsend napja Olaszországban: a vasárnapi parlamenti és városi helyhatósági választások küszöbén a két politikai pólus - a Silvio Berlusconi vezette jobbközép és a Francesco Rutellit miniszterelnöknek jelölő balközép - péntek este utoljára még keményen megmérkőzött egymással a nyilvánosság előtt. A két párbajozó a végén már valóban tömör formában harsogta az olaszok fülébe saját koalíciójának politikai hitvallását és programjának fő pontjait. A hangnem a finis előtt minden korábbinál kiélezettebb volt. Berlusconi ismételten emlékeztette honfitársait a velük kötött - a televízió kamerák előtt ünnepélyesen aláírt - "szerződésére", amelyben kötelezettséget vállalt adócsökkentési és munkahelyteremtési ígéreteinek teljesítésére. Egyik saját televízióadójának a műsorában azt mondta: ezt a dokumentumot hálószobájának ajtajára szögeli majd fel, hogy minden reggel emlékezzék arra, mit vállalt. A balközépnek elsősorban azt vetette a szemére, hogy kampányát a jobboldallal és a magántulajdonnal szembeni gyűlöletre építette. Rutelli az olasz állami televízióban szerepelt a kampány utolsó óráiban. Érvrendszere arra épült, hogy szerinte Berlusconi könnyelmű ígéretekkel, hazugságokkal töltötte ki választási propagandáját. A jobbközép vezére - mondta Rutelli - adócsökkentései javaslataival, valamint az örökösödési adó eltörlésével kapcsolatos terveivel inkább a gazdagoknak - elsősorban saját családjának - akar kedvezni. A balközép nem a "kevesek Itáliájáért" küzd, hanem a többség boldogulásáért - hangoztatta Rutelli. Bár az előrejelzések eddig Berlusconinak jósoltak győzelmet, erre ebben a pillanatban mégsem merne senki mérget venni Olaszországban. Az urnáktól hagyományosan távolmaradók nyolcmilliós serege az egyes felmérések szerint akár tízmillió fölé is emelkedhet. Állítólag a nem szavazók inkább baloldali érzelműek, s emiatt Rutelli elsősorban a határozatlanok tömegét próbálta megszólítani az utóbbi napokban, győzködve őket, hogy hiányzó szavazatuk csak az ellenfelet erősíti. A hírügynökségek az állampolgári aktivitás szép példájaként említik a Nápolyban élő, 106 éves Vincenzo Leopoldót, az ország legöregebb szavazópolgárát, aki a múlt század számos történelmi korszakában többszáz alkalommal voksolt. Mint kijelentette, ezt a mostani alkalmat sem óhajtja kihagyni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!