Célirányos módon szeretnék eljárni, de ne próbáljanak erkölcsi szinten beugrasztani, betaszítani vagy berántani egy helyzetbe - jelentette ki Tőkés László püspök az MVSZ tiszteletbeli elnöke a Kárpát-medencei Régió szombati ülésén. Tőkés László, az MVSZ elnökségéhez pénteken eljuttatott üzenetében jelezte, hogy mandátuma lejártával nem vállalja újabb négy évre az MVSZ tiszteletbeli elnöki tisztségét. Több küldött próbálta szándéka megváltoztatására bírni Tőkés Lászlót, volt aki hűtlenséget emlegetett és egyik szlovákiai küldött kijelentette: ha nem vállal sorsközösséget a nehézségekben a Magyarok Világszövetségével, akkor mondjon le püspöki tisztségéről is. Tőkés László nem zárkózott el attól, hogy részt vegyen a jövőben az MVSZ védnöki testületének munkájában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!