Hétfőtől érettségi

Mintegy 70 ezer diák ad számot hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákon a gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán négy év alatt szerzett tudásáról. A magyar tételeket az előző évek gyakorlatának megfelelően a vizsga napján reggel 6 órakor a Magyar Televízióban 6-8 szakemberből álló bizottság állítja össze, és 8 óra öt perckor olvassák fel a Magyar Televízió egyes csatornáján, valamint a Kossuth Rádióban. A matúra alatt az iskolák a 06-80-203-255 ügyeleti telefonszámon, az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpontnál kérhetnek segítséget. A diákok a magyar érettségin idén is három téma közül választhatnak majd. A tételek kidolgozására négy óra áll rendelkezésükre. A munkához irodalmi szöveggyűjteményt, illetve olyan gyűjteményt használhatnak, amelyben a művön kívül semmilyen más információ nem szerepel. A tanulók 1998-ban A magány sokszínű ábrázolása a magyar líra néhány alkotásában, Arany János: Epilógus című versének elemzése, illetve Kosztolányi Dezső egy szabadon választott prózájának értelmezése közül választhattak. Két évvel ezelőtt A helytállás és hősiesség erkölcsi eszménye a XVI-XVII. századi magyar irodalomban, Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú című versének elemzése, illetve egy szabadon választott XX. századi magyar dráma elemző bemutatása volt a feladat. Tavaly A haza és haladás kérdései a XIX. század első felének magyar lírájában, József Attila Óda című versének elemzése és Móricz Zsigmond egy szabadon választott novellájának elemző bemutatása közül választhattak a diákok.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek