Már nem fogyunk annyira

Az idei év első három hónapjában előzetes adatok szerint 5500 pár kötött házasságot, 24 000 gyermek született és 32 600 lakos halt meg, a népesség természetes fogyása 3,4 ezreléket tett ki, ami 2,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, az MTI-hez hétfőn eljuttatott jelentéséből. A házasságkötések száma 760-nal, vagyis 12 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a születésszám viszont 1 százalékkal meghaladta a múlt év első három hónapjának ezen adatait. A halálozások száma az idei év első negyedévében kedvezőbben alakult, mint 2000 azonos időszakában. A januári jelentős visszaesést követően februárban és márciusban kisebb mértékű volt a csökkenés, de összességében a vizsgált időszakban 5300 fővel haltak meg kevesebben, mint egy évvel korábban, ami 14 százalékos csökkenést jelent - áll a KSH jelentésében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek