Kétnapos NATO külügyminiszteri találkozó színhelye lesz kedden és szerdán a Budapesti Kongresszusi Központ, ám a rendezvény előhangjaként Lord Robertson, a szövetség főtitkára és több tagország külügyminisztere már hétfőn kétoldalú megbeszéléseket folytat a magyar fővárosban. Az Észak-atlanti Tanács (NAC) kedden első ízben tartja külügyminiszteri szintű tanácskozását a három új tagállam egyikében. A megnyitó beszédet Lord Robertson és Orbán Viktor miniszterelnök tartja. Másnap a NATO körül tömörülő Euroatlanti Partnerségi Tanács (EAPC) ülésén összesen 46 ország külügyminisztere ülésezik. Utóbbin meghívottként jelen lesz Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter. Vasárnaptól tilos parkolni a budai Várban a Szentháromság téren, a Mátyás templom parkolójában, a Hilton szálló és a Mátyás templom közötti útszakaszon, a Hess András téren körben, a Fortuna utcában a Hess András tér és a Fortuna köz között, a Fortuna közben a Fortuna utca és az Országház utca között, az Országház utcában a Fortuna köz és a Szentháromság tér között és a Kapisztrán téren is. Ezeken kívül a város több pontján is ideiglenes parkolási tilalmat rendeltek el, például a XIII., az V. és a IX. kerület több utcájában

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu