Perelnek a nagy forgalom okozta zaj és por, valamint ingatlanjaik értékének ezek miatti csökkenése okán a 86-os út mellett fekvő település lakói - írta szombati számában a Kisalföld. A lap szerint Hegyfaluban, Jánossomorján és Páliban, valamint a csornai Bartók Béla utcában is erre készülnek, Bősárkányban pedig már meg is alakult a pertársaság; utóbbi településen nem pénzt várnak az eljárástól, hanem azt szeretnék elérni, hogy épüljön elkerülő szakasz, így a sűrű személy- és teherforgalom - amelyet a főút felújítása még duzzaszthat is - ne a településen keresztül haladjon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!