Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára jelenlétében tették le Szombathelyen 21 önkormányzati bérlakás alapkövét. Az 53 családnak otthont adó lakások jövő tavaszra épülnek fel. Szombathelyen jelenleg 93-an várnak lakásra. Az ő otthonhoz jutásukat könnyíti meg jövőre a most megkezdődő bérlakásépítési program. A 353 millió forintos beruházás keretében összesen 21, másfél, illetve 1+ 2 fél szobás lakás épül a Szent Márton úton. A Spar áruház egy-egy oldalán hat illetve 15 lakás kap majd helyet, az épületek alatt pedig garázsok, üzletek és parkolók kialakítását tervezik. A költségek több mint kétharmadát, 238 millió forintot pályázat útján nyert el az önkormányzat az állami bérlakásprogram keretéből. Ezen túl pedig - Széchenyi-terv adta lehetőségeket kiaknázva - 30 lakás megvásárlását és felújítását tervezi az idei évre a város. Glattfelder Béla a Gazdasági Minisztérium államtitkára beszédében elmondta: országosan a tavalyinál kétszer több bérlakás kialakítását tervezik, így csaknem 30 ezer új otthon épülhet állami támogatás segítségével Magyarországon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu