Lemondott Demszky

Lemondott pártelnöki tisztségéről Demszky Gábor, a Szabad Demokraták elnöke. - A kezdetektől fogva világos volt, hogy az SZDSZ-ben vannak, akik más utat tartanak kívánatosnak. Szerintük a jelenlegi kormány leváltásához az SZDSZ-nek egy baloldali blokkot kell formálnia az MSZP-vel. Ezzel sem elvi, sem gyakorlati okokból nem tudok egyetérteni - közölte a pártelnök. Demszky Gábor megfogalmazása szerint a Fidesz vezette kormány leváltására a szocialista pártnak sem egyedül, sem egy tőle nehezen megkülönböztethető segédpárttal nincs esélye. - A hármas teher, pártelnökség, listavezetés és főpolgármesterség együttes viselése meghaladta erőmet - jelzi a politikus. Hozzátette azt is: elnökként ő a felelős azért, hogy nem sikerült megteremteni a párton belüli két irányzat közötti összhangot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek