Budapest, 2001. június 14. (MTI) - Az ombudsmanokról, az MTI Rt. tulajdonosi tanácsadó testületének tagjairól, a gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről és más kérdésekről szavaz még a jövő kedden, a nyári szünet előtt jövő kedden ülésezik utoljára az Országgyűlés - hangzott el a házbizottság csütörtöki tanácskozását követő sajtótájékoztatón. Áder János, a parlament elnöke elmondta, hogy a tervek szerint - a köztársasági elnök javaslattételét követően - a képviselők kedden titkos szavazással döntenek az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, általános helyettesének, a kisebbségi, illetve az adatvédelmi biztosnak a személyéről. Áder elmondta, hogy az államfő a jelöltek személyére vonatkozóan még nem tett jelölést. A Ház az ombudsmanok megválasztásáról a képviselők kétharmadának igen szavazatával dönt. Várhatóan ugyancsak kedden szavaz a Ház az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testületéről (TTT), illetve a részvénytársaság felügyelő bizottságának tagjairól. A frakcióknak legkésőbb péntekig kell eljuttatniuk a jelöltek névsorát a házelnöknek. Áder hangsúlyozta, hogy a jelzések szerint minden frakció részt kíván venni a jelölésben. A parlament elnökéhez eddig négy frakció juttatta el javaslatát, a Fidesz és az FKGP várhatóan pénteken teszi meg ezt. Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy szocialisták és a szabad demokraták továbbra is nyolc fős TTT megválasztást szorgalmazzák, ő azonban hat fős testületre tesz javaslatot a parlament előtt. Jelezte azt is, hogy a tulajdonosi tanácsadó testületbe az MSZP két tagot, az SZDSZ, az MDF és a MIÉP egy tagot jelölt. A parlament a jövő héten lefolytatja a gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezését célzó törvényjavaslat záróvitáját és zárószavazását, és dönt a Magyar Nemzeti Bankról szóló előterjesztésről. Szintén kedden szavaz a Ház arról, hogy a mentelmi bizottság javaslatának megfelelően felfüggeszti-e Szabadi Béla volt kisgazda politikai államtitkár mentelmi jogát. A tervek szerint a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésen teszi le miniszteri esküjét az új oktatási miniszter, aki Pokorni Zoltánt, a Fidesz elnökét követi a tárca élén

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!