Elfogadta Lányi Zsolt javaslatát a reformkisgazda küldöttek többsége, így az eredetileg pártalapító közgyűlésnek összehívott grémium elhalasztotta az új párt azonnali létrehozását - közölte Lányi Zsolt, a reformkisgazdák vezetője a gyűlést követő sajtótájékoztatón Budapesten. Tájékoztatása szerint a küldöttek egyhangúlag megszavazták, hogy Reform Kisgazdapárt néven 2001-ben új párt kerül bejegyzésre. A független honatya elismerte, hogy komoly vita folyt arról: most vagy csak másfél, két hónap múlva alapítsanak pártot. - Csalódást kellett okoznom a vidékieknek és a jelenlévők nagy részének. Nekem is vérzett a szívem, én is azonnal pártot alapítottam volna, de az ésszerűség volt a fő szempont - hangsúlyozta Lányi Zsolt. Megfogalmazása szerint ez a lépés népszerűtlen dolog volt, de így el lehet kerülni, hogy a Reform Kisgazdapárt ugyanarra a sorsra jusson, mint a korábban alakult kisgazda politikai szervezetek. Lányi Zsolt kitért arra is: egy időben kell megalapítani az új pártot, illetve létrehozni annak parlamenti frakcióját. - Szerintem erre van lehetőség, az eddigi megbeszélések során nem volt elutasító sem Áder János házelnök, sem Dávid Ibolya, az MDF elnöke - közölte a politikus. Mint mondta, anyagi támogatásra is szüksége van az új szerveződésnek. Lányi Zsolt leszögezte: a többség akarata előtt, az elégedetlen küldöttek is sportszerűen meghajlottak, közülük senki nem alapít pártot. A Reform Kisgazdapárt megalapítását június 20-án határozták el az FKGP-ből korábban kizárt megyei vezetők, illetve párttagok, köztük több országgyűlési képviselő. Akkor döntöttek úgy, hogy összehívják az új párt alakuló közgyűlését és azt követően haladéktalanul kezdeményezik a párt bejegyzését a bíróságon. Lányi Zsolt Áder János házelnökkel folytatott szerdai megbeszélését követően újságíróknak már azt mondta: későbbi időpontot javasol a küldötteknek az alapításra, mert előbb tudni szeretné, hogy mekkora a leendő párt társadalmi bázisa.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön
keresztül itt
, vagy facebook messengeren
ide kattintva
. Esetleg emailben, itt:
jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu