A jobbközép pártok összefogását sürgeti Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke, aki szerint "meg kell akadályozni", hogy a 2002-es választásokon csak három párt, a Fidesz, a MIÉP és az MSZP jusson be a parlamentbe. Ezt a politikus pénteken, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján fogalmazta meg. - Amennyiben három párti lenne az országgyűlés, akkor olyan koalíciós gondok alakulnának ki, amelyek ártanának az ország érdekeinek - hangsúlyozta Pusztai Erzsébet. Úgy vélte, hogy "ha például a Fidesz és a MIÉP együtt vállalná a kormányzást", akkor az hátráltatná, sőt akadályozná Magyarország európai uniós csatlakozását. A Fidesz és az MSZP esetleges nagykoalícióját pedig "lehetetlennek" tartotta az ország további fejlődése szempontjából, mivel teljesen különböző nézeteket kellene összehangolni. A pártelnöke szerint a jobbközép pártok összefogására van szükség. Utalt arra, hogy e célból alakította meg az MDNP és a Vállalkozók Pártja a Béke Jobb Demokratikus Uniót. Megismételte korábban kifejtett álláspontját, miszerint az uniót bővíteni szeretnék a Kereszténydemokrata Néppárttal, a Kisgazda Szövetséggel, sőt azt remélik, hogy a Magyar Demokrata Fórum élére áll az együttműködésnek. Szólt arról is, hogy a jobbközép pártok összefogásának társadalmi támogatottságáról készített közvélemény kutatás szerint egy ilyen összefogásra jelenleg a szavazók 8 százaléka voksolna. A programkészítés állásáról közölte: jól haladnak az alkotók, akik különösen a mezőgazdaság és a vállalkozások fejlesztését tartják a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésnek. Az elképzelések közül kiemelte: mindenekelőtt megfelelő méretű családi birtokok kialakítását szorgalmazzák, amit a Nemzeti Földalap létesítésével szándékoznak elérni, továbbá az új típusú szövetkezetek megerősítésére és értékesítő szövetkezetek alakítására dolgoznak ki programot. A vállalkozások fejlesztéséhez pedig a külföldi befektetők támogatásával azonos mértékű adókedvezményt terveznek, illetve célzott beruházási forrást biztosítanának számukra, a szükséges saját tőke létrehozásához pedig hozzájárulást is adnának.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!