Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt teljes felhatalmazást kapott az MSZP választási kampányának irányítására az országos választmánytól szombaton - közölte Jánosi György, a testület elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón. Elmondta: Medgyessy Pétert esetenként Juhász Ferenc alelnök helyettesíti majd, a kampány technikai hátterének megszervezése, valamint a központi kampánystáb működtetése Baja Ferenc feladata lesz. Jánosi György beszámolt arról: az országos választmány egyetértett a választási bizottság eddigi döntéseivel és a nyári politikai menetrend kialakításával. Hozzáfűzte: nyáron két irányban zajlik intenzív munka, egyrészt a fiatal korosztályoknak szerveznek programokat az esélyegyenlőség jegyében, másrészt az agrárium és a vidék problémáira keresnek megoldást. A választmányi elnök jelezte, hogy augusztus elején Balmazújvárosban az MSZP agrárprogramjának konkrét elemeit is közzé teszik. Jánosi György kitért arra: a testület ülésén meghallgatták Nagy Sándor frakcióvezető beszámolóját a parlamenti frakció elmúlt féléves munkájáról. Mint mondta, a választmány - hasonlóan a frakcióhoz - visszautasítja a Fidesznek a státustörvény kapcsán tett, Kovács László pártelnököt érintő "arrogáns és provokatív" nyilatkozatát. A frakció munkája kapcsán jelezte, hogy az MSZP helyi szervezetei feltérképezik a civil szervezeteknek kiosztott ingatlanok körül kialakult helyzetet, majd ennek összegzése után a botrányos döntések felülvizsgálatát kezdeményezik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!