Az FKGP fegyelmi bizottsága kizárt a pártból hat kisgazda országgyűlési képviselőt, köztük két minisztert - tájékoztatta az újságírókat Deák József pártfőügyész kedden. Elmondta: a nap folyamán tizenhárom fegyelmi tárgyalást bonyolítottak le, amiből tizenegy esetben döntöttek a kizárás mellett. A testület határozatai szerint Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, Boros Imre, PHARE-ügyeket koordináló tárca nélküli miniszter, Szentgyörgyvölgyi Péter parlamenti frakcióvezető, Balogh Gyula, Orosházi György és Hanó Miklós országgyűlési képviselő nem tagja az FKGP-nek. Deák József megjegyezte: két vidéki kisgazdát enyhébb fegyelmi büntetésben részesítettek. - A döntések ellen fellebbezést lehet benyújtani a párt országos vezetőségéhez - közölte. A pártfőügyész beszámolt arról: Szentgyörgyvölgyi Péter és Hanó Miklós - akik megjelentek a fegyelmi tárgyaláson - már jelezték, hogy fellebbeznek. Szentgyörgyvölgyi Péter a fegyelmi tárgyalást követően újságírók előtt úgy vélekedett: bírósághoz fordul, ha a fellebbezést követően kizárják a pártból, mivel álláspontja szerint már felfüggesztési ideje is lejárt, és amúgy sem követte el a neki felrótt hibákat. Emlékeztetett: ellene a fegyelmi eljárás május 10-én indult és azt követően, hogy kézhez kapta az erről szóló értesítést, 30 napon belül határozatot kellett volna hozni ügyében a párt illetékes bizottságának. - Ellenem már nem hozhatnak fegyelmi határozatot, véleményem szerint a felfüggesztésem időtartama is lejárt, tehát ismét teljes jogú tagja és kerületi elnöke vagyok az FKGP-nek - fogalmazott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!