A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi törvényszék főügyésze, Carla Del Ponte úgy látja, hogy Slobodan Milosevic volt elnök ellen népirtás vádját fogja emelni Bosznia-Hercegovina és Horvátország ügyében, de a folyamatban levő nyomozások eredményeként ez lehet a vád Koszovó ügyében is. A főügyész asszony elmondta, hogy a Belgrádban nemrég feltárt tömegsírok még nincsenek felderítve, s így nem kerültek be a vádiratba sem. A nyomozóknak azt az utasítást adta, hogy legkésőbb október 1-re készítsék el a vádiratot a Horvátországban és Boszniában elkövetett háborús bűnök ügyében, amelyeket Milosevic számlájára írnak. Egyébként a volt államfőt egyetlen perben fogják felelősségre vonni mindhárom hadszíntéren történt jogtiprások miatt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!