Mindig győztes csapatban szerettem játszani, és remélem, hogy a jelenlegi csapatom is eredményes lesz - hangoztatta Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ma Budapesten, a tárcánál tartott sajtóreggelin újságírók előtt. A miniszter kijelentette: a hivatalba lépését követő száz nap nem volt könnyű számára, ám úgy érzi, hogy úrrá tudott lenni a nehéz feladatokon. Sikerült meghirdetnie a nyugalom évét a minisztériumban, amit a tárcánál dolgozók el is fogadtak. Ez egyben azt is jelenti - közölte -, hogy az addig átpolitizált tárca politikamentesebbé válik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!