Megmutatták magukat

Az idén ötödik alkalommal ünnepelték másságukat budapesti felvonulással a magyarországi melegek és leszbikusok szombaton. A Felvonulási térről induló menet a New York-i büszkeség napi felvonulás 10x10 méteres szivárvány zászlaja mögött vonult, amelyet a parádét megnyitó Interpride-elnök, Alan Reiff hozott Budapestre A rendezők által mintegy kétezer fősre becsült színpompás tömeget öt, szivárvány színű léggömbökkel és szalagokkal díszített busz és teherautó kísérte végig az Andrássy út - József Attila utca - Eötvös tér - Vigadó tér útvonalon. A Vigadó téren Láner László, a Mások magazin főmunkatársa a felvonulást záró beszédében elmondta, hogy az utóbbi évben változni látszik a melegekkel és a leszbikusokkal kapcsolatos közhangulat. Ezzel összfüggésben megemlítette: sokan azok közül a politikusok közül, akiktől pedig elvárható volna, hogy az emberi jogok védelmében szót emeljenek a kisebbségek, többek között a homoszexuális kisebbség mellett, hallgatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek