Immár hetedik alkalommal adták át csütörtökön a megye egyik legnívósabb kitüntetését, a "Primát". A rendezvénynek ezúttal a Weöres Sándor Színház adott helyet. A díjakat idén is három kategóriában osztották ki, kategóriánként három jelölt közül választhatott a VOSZ Vas megyei elnöksége mellett működő tanácsadó testület. A győztesek egymillió forinttal lettek gazdagabbak, míg a jelöltek 100-100 ezer forint jutalomban részesülhettek. A közönségdíjasról a megyei napilapban lehetett szavazni, jutalmazásáról Szombathely Város polgármestere, dr. Puskás Tivadar gondoskodott.
Ők az idei megyei díjazottak
Tudomány kategóriában idén Veress Márton vehette át a Prima-díjat, de jelölt volt még Alexa Károly irodalomtörténész, az Életünk főszerkesztője, prof. dr. Gadányi Károly, a NYME Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese.
Az oktatás és sport kategóriában a jelöltek voltak: Balogh József költő-tanár, Klampár Tibor világbajnok asztaliteniszező, edző, valamint Taródi Lajos intézményvezető, a Velemi Stúdió elnöke. Közülük Balogh József kapta meg az idei Prima-díjat.
A művészetek és közművelődés kategóriában dr. Bariska István nyugalmazott főlevéltáros, Geszler Mária keramikusművész és dr. Padányi Zsolt iskolaigazgató közül - lett a díjazott.
A közönségdíjat (a szavazatok több mint felével) Balogh József költő-tanár kapta, és mivel ő súlyos betegséggel jelenleg is kórházban fekszik, helyette a díjat felesége és fia vehette át.
A nyugat szavazása
A hét elején mi is szavazásra buzdítottuk olvasóinkat Jordán Tamás is lehet „príma” (Szavazzanak!) 2011. October 24. 13:49 , döntsék el Önök is
kinek adnák a Vas megyei Megyei Prima díjat
? A házi megmérettetésünkön az első helyen szintén Balogh József, a másodikon Gadányi Károly, a harmadikon pedig Dr. Bariska István végzett. Gratulálunk a győzteseknek!2011-ben ők a Vas megyei Megyei Prima díjasok
Prof. dr. Veress Márton
Egyetemi tanár, a NyME SEK Természettudományi Karának dékánja. Megszervezte a Földrajz-, és Környezettudományi Intézetet, a Természettudományi Kart. Irányításával alapították meg a földrajz tanári és geográfus mesterszakokat.
Szakterülete a karsztmorfológia. Kutatási területei a hazai karsztterületek mellett az Alpok. Számos karsztos expedíciót szervezett, illetve vezetett (Izland, Dél-Kína, Mongólia, Törökország, Marokkó, Chile, Madagaszkár, Himalája, Léna). Eddig 146 tanulmánya, 15 könyve, könyvfejezete, 85 népszerűsítő munkája jelent meg. Előadásainak száma 70, hivatkozásainak száma 312. Kiemelkedő jelentőségű a Springer Kiadónál megjelent magashegységi karsztokat bemutató munkája, valamint egy nemzetközi szerzőgárda által készített karrokat (karsztos kőzetfelületeket) bemutató könyv, amelynek 4 fejezetét ő írta. Megjelenés alatt van egy könyv fejezete a Novo Kiadónál (USA). Két nemzetközi folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Alapítója, főszerkesztője a Karsztfejlődés kiadványnak. Kitüntetéseinek száma: 9. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Balogh József
1951. december 15-én született Pécsen. Nős, két fiúgyermek apja.1970-től 1973-ig a szombathelyi tanítóképző főiskolán, majd 1983-tól 1985-ig a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanult. 1973-1975 között Őriszentpéteren, 1975-1987 között Nagysimonyiban, 1987-1995 között Szombathelyen, a Hunyadi János iskolában tanított, jelenleg a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanára.
Versei több megyei és országos antológiában szerepeltek. Írt általános iskolai tankönyveket, feladatgyűjteményeket is. Számos író-olvasó találkozón vesz részt. Vezetett gyermek színjátszó csoportot. Rendszeresen zsűrizik különböző versenyeken. Dalszövegeket is ír, több versét megzenésítették.
Fűzfa Balázs irodalomtörténész így ír róla:
Balogh József verseiben, tárcáiban öt évtized bölcsessége találkozik a hétköznapokkal. Bölcsesség és hétköznap találkozásakor pedig összevillan ész és akarat, hogy nászukból megértés és megbocsátás szülessék.
Balogh József ma már nemcsak az emberséget, a türelmet, a becsületet, a tisztaságot, a szabadságot óvja, de az írásra is féltve tekint, mint halódó múzeumi tárgyra. Aggódó tekintettel kérdezi: meddig maradsz még velünk, betű, meddig maradsz még velünk, magyar szó és mondat és szólás?
Dr. Bariska István
Szombathelyen született 1943-ban, itt járt általános és középiskolába. 1961-1962-ben a szegedi egyetem magyar-német középiskolai tanári szakán kezdett el tanulni, majd az ELTÉ-n folytatta és fejezte be azt 1962-1966 között. Ezután a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanáraként működött 1970-ig. 1970-2006 között a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára vezetőjeként tevékenykedett. 1971-1975 között az ELTÉ-n okleveles levéltáros diplomát is szerzett. 1976-ban Summa cum laude védte meg bölcsészdoktori disszertációját, címe: Kőszeg város önkormányzatának története.
1971-1991 között először a kőszegi, majd a Vas megyei honismereti mozgalom vezetését bízták rá. 1982-2005 között dolgozott a Berzsenyi főiskola történelem tanszékén, továbbá az Európa Tanulmányok Intézetében és a Kőszegi Európa-házban. 2002-ben Summa cum laude minősítéssel a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen védte meg Kormányzati és önkormányzati intézmények a Habsburg-zálogon lévő Nyugat-Magyarországon című PhD disszertációját.
1971 óta rendszeres publikálója a hazai és nemzetközi (osztrák, német, szlovén, horvát, erdélyi) folyóiratoknak és kiadványoknak. Eddig 12 önálló könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője volt; 329 cikke és tanulmánya jelent meg, ebből 28 idegen nyelven. Főbb kutatási területe a 15-16. század Nyugat-Magyarországa, ebben Kőszeg és történeti vonzáskörzete központi helyet foglal el. 1999-ben Kőszeg város díszpolgára lett, 2004-ben Pauler Gyula-díjat kapott.