Az autóbuszok ötödére jut téli gumi Vasban

A Vasi Volán Zrt. autóbuszainak csak egyötödére tudtak téli gumit felszerelni, ennek ellenére megpróbálják a 229 autóbuszból álló járműparkot minél jobban felkészíteni a téli útviszonyokra és időjárási körülményekre - mondta el az MTI érdeklődésére kedden Papp László, a közlekedési részvénytársaság vezérigazgatója. A Vasi Volán 187 helyközi járatát bonyolító autóbusz közül 50-en van kifejezetten téli gumiabroncs, a többi úgynevezett "téli-nyári" abronccsal közlekedik, a helyi járatos autóbuszok között pedig jelenleg nincs olyan, amelyik téli gumival közlekedne - mondta. Hozzátette: a járművek műszaki állapotát, ennek részeként a gumiabroncsok kopottságát is folyamatosan ellenőrzik és csak a közúti forgalomra alkalmas járműveket engedik ki a telephelyekről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek