Reform Kisgazdapárt néven új kisgazda politikai szervezet megalakulását jelentette be Liebmann Katalin, az FKGP volt fővárosi elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Elmondta: a párt megalapítását a reform kisgazda tagok nyomása és a név védelme indokolta, mivel tudomásukra jutott, hogy Lányi Zsolt külföldi tartózkodása alatt Torgyán József a név elorzására készült. Hangsúlyozta: a Reform Kisgazdapárt nem azért jött létre, hogy megossza, hanem hogy összefogja a reform kisgazdákat. - Szeptember 29-re kitűztük az országos nagyválasztmány időpontját, ahol kiderül, hogy a különféle csoportosulások csak hangoztatják a kisgazda egységet, vagy tesznek is érte - fogalmazott Liebmann Katalin. Hozzáfűzte: továbbra is Lányi Zsoltot tekintik eszmei vezetőjüknek, aki tud a pártalapításról, és így lehetősége nyílik arra, hogy betarthassa korábbi ígéretét, és megmérettesse magát a kisgazdák elnöki posztjáért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!