Demszky újra a jelölt

Demszky újra a jelölt Demszky Gábor, Budapest városvezetője 2002-ben újra indul a főpolgármesteri poszt elnyeréséért - erről a hivatal sajtóosztálya tájékoztatta a sajtó képviselőit. - Feltett szándékom, hogy mindenképpen elindulok a 2002. évi főpolgármester-választáson, mert igazoltnak, Budapest jövője szempontjából létfontosságúnak tartom azt a megfontolt, hosszú távra előretekintő várospolitikát, amelyet képviselek - mindenkor szembeszegülve rövid távú pártérdekekkel, bármelyik pártról is legyen szó - fogalmazott közleményében Demszky Gábor. A főpolgármester ezért mindazok támogatását várja és elfogadja, akik az ilyen irányultságú várospolitikát helyeslik. A városvezető utalt a posztért való indulásával, illetve támogatásával kapcsolatban a napokban tett pártnyilatkozatokra, amelyek azonban - mint tudatta - nem befolyásolják a jövő évi főpolgármester-jelölti indulását. - Várospolitikusi álláspontomat, irányultságomat eddig sem ilyen relációk határozták meg - hangsúlyozta. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy az 1994-es önkormányzati választáson meggyőző többséggel választották meg a jobboldal és az MSZP jelöltje előtt, 1998-ban pedig annyira egyértelmű volt a várható győzelme, hogy a szocialisták visszaléptették jelöltjüket.
Demszky újra a jelölt
Demszky Gábor, Budapest városvezetője 2002-ben újra indul a főpolgármesteri poszt elnyeréséért - erről a hivatal sajtóosztálya tájékoztatta a sajtó képviselőit. - Feltett szándékom, hogy mindenképpen elindulok a 2002. évi főpolgármester-választáson, mert igazoltnak, Budapest jövője szempontjából létfontosságúnak tartom azt a megfontolt, hosszú távra előretekintő várospolitikát, amelyet képviselek - mindenkor szembeszegülve rövid távú pártérdekekkel, bármelyik pártról is legyen szó - fogalmazott közleményében Demszky Gábor. A főpolgármester ezért mindazok támogatását várja és elfogadja, akik az ilyen irányultságú várospolitikát helyeslik. A városvezető utalt a posztért való indulásával, illetve támogatásával kapcsolatban a napokban tett pártnyilatkozatokra, amelyek azonban - mint tudatta - nem befolyásolják a jövő évi főpolgármester-jelölti indulását. - Várospolitikusi álláspontomat, irányultságomat eddig sem ilyen relációk határozták meg - hangsúlyozta. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy az 1994-es önkormányzati választáson meggyőző többséggel választották meg a jobboldal és az MSZP jelöltje előtt, 1998-ban pedig annyira egyértelmű volt a várható győzelme, hogy a szocialisták visszaléptették jelöltjüket.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek