Szakértők a vadászrepülőgépekről
A Honvédelmi Minisztérium szakértői augusztus végére alaposan megvizsgálják a vadászrepülőgép-bérléssel kapcsolatos amerikai és svéd ajánlatokat - nyilatkozta Szabó János honvédelmi miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt. Közlése szerint e munka alapján a nemzetbiztonsági kabinet döntési helyzetbe kerülhet. A svéd kormányzat szakértői pénteken tárgyaltak Budapesten a svéd-angol fejlesztésű Gripen típusú repülőgépekről szóló ajánlatukról, míg az amerikaiak a hét első felében tájékoztatták a magyar szakértőket az F-16-osokról. A miniszter beszámolt arról, hogy részletesen elemezni fogják azokat a javaslatokat, amelyeket az amerikai, illetve a svéd kormányzat szakértői ismertettek. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ajánlatokról, illetve az árakról nem közölhet részleteket, mert azok titkosak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!