Alkotmányellenes a médiatörvény

Az Alkotmánybírság megsemmisítette a médiatörvény írott és internetes sajtóra vonatkozó szabályozását. Az AB szerint a sajtószabadság korlátozását jelenti, ha a hatóság az emberi jogok, az emberi méltóság, a magánélet, illetve a nyilatkozatot tevő személy jogai felől vizsgálja az írott és internetes sajtó tartalmát, mivel ezen jogok érvényesítésére más lehetőségek is vannak a jogrendszerben.

Megsemmisítették a büntetőeljárási törvény több rendelkezését is, köztük azt, hogy az ügyész kiválaszthatja, melyik bíróságon emel vádat. Alkotmánysértő a 120 óráig tartó őrizet, és az is, hogy az őrizet első 48 órájában ügyvéd nélkül is ki lehet hallgatni a gyanúsítottat.

Az AB megsemmisítette az új egyházügyi törvényt is, igaz, Lázár János pénteken bejelentette, hogy azt hatályon kívül helyezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek