A szociálisan rászoruló, kiegészítő családi pótlékban részesülő kisiskolásoknak az Agrárinnovációs Kht. számára biztosított és még megmaradt költségvetési pénzből - hangzott el Szekeres Imre keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az MSZP-s honatya képviselőtársával, Bazsa Györggyel közösen benyújtott határozati javaslatát ismertette. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke közölte: mintegy 80 ezer gyermekről van szó, akiknek fejenként 20 ezer forintos állami támogatást adnának, mert körülbelül ennyi a minimálisan szükséges összeg általános iskolai tanulmányaik megkezdéséhez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!