Ha a 2002. évi országgyűlési választások után olyan politikai súlyom lesz, mint amit én szeretnék, akkor először visszaszerzem a Fradit, majd pedig rendes körülményeket teremtek itt, a szigeten - mondta Torgyán József, az FKGP elnöke, miután kedd délután körbejárta a Pepsi Szigetet. A fiatalok a pártelnököt - aki fehér nadrágjával és zöld ingével is jelezte a Fradi iránti szeretetét -, füttyszóval és hangos kiabálással köszöntötték. A politikus többször megállt velük beszélgetni és folyamatosan autogramot osztogatott. A kisgazda pártelnök kifogásolta, hogy a rendezvényen nincs elég zuhanyzó és ingyenes uszoda, valamint olyan nagyméretű sátor, amely esőben is kellemessé teszi a programokat. Ezek megvalósítására - a választások eredményétől függően - ígéretet tett, de hangsúlyozta: nem azért jött a szigetre, hogy idő előtt kampányoljon

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!