Bük nem lesz járási központ - a polgármester érthetetlennek tartja a döntést. Jövő év január elsejétől 7 járási központ működik Vas megyében, ezek között azonban nem szerepel Bük. A járási határok meghúzását nem előzte meg a feladatrendszer megnevezése, így nem lehet tudni, hogy a járások pontosan milyen feladatokat fognak ellátni – mondta el rádiónknak Német Sándor, Bük polgármestere. További problémaként jelezte a polgármester, hogy az a szakmai anyag, amely alapján a határokat meghúzták, többszöri kérésére sem hozzáférhető, illetve kérdésként merül fel az is, hogy Bük mely mutatók alapján marad el egy járási központ követelményeitől. Javaslatuk alapján a jelenlegi Csepregi kistérséget kellene helyreállítani Bük központtal - tette hozzá a település első embere.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!