Húsvét vasárnap délután halálra vertek egy helybeli férfit Sitkén. A börtönviselt, alkoholista embert kitiltották a helyi kocsmából, ám az illető pityókás állapotban mégis felkereste a krimót. A csapos többször kidobta őt a helyiségből, majd a később megérkező kocsmáros is bántalmazta a férfit, aki az orvosszakértő szerint súlyos koponyasérülés következtében halt meg. A rendőrök több mint hetven tanút hallgattak meg, nyár közepén pedig a helyszínen próbálták meg rekonstruálni a történteket. Végül az ügyet vádemelési javaslattal adták az ügyészségnek. A halált okozó testi sértésnek a kocsmáros, a csapos és még két vendég a gyanúsítottja, akik a szemtanúk szerint szintén bántalmazták az elhunytat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!