Az MSZP szerint kegyeletsértő volt az MTV A Hét című műsorának legutóbbi adása; emellett a szocialisták egyoldalúnak tartják a műsort, ezért felszólítják a kuratóriumi elnökséget és a tv-elnököt, hogy vizsgálják felül a műsorszerkesztési elveket. Az ellenzéki párt úgy véli: nemcsak Vancsik Zoltán tisztelőit, nemcsak a szocialista párt több mint 2 milliós szavazótáborát sérti, de minden jó ízlésű embert felháborít az a mód, ahogy A Hét legutóbbi műsorában igyekezett besározni a csak néhány napja eltemetett szocialista képviselő emlékét. Az MSZP "a közszolgálatiság normáit, a kegyelethez fűződő emberi jogokat, a jó érzést súlyosan sértő műsor" ellen panasszal él az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságánál.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!