Újabb négymilliárdot szán a kormány kutatásfejlesztésre
Újabb négymilliárd forintot fordít a kormány 2002-ben a Széchenyi terv keretében kutatás-fejlesztésre - jelentette be Pálinkás József csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Az oktatási miniszter elmondta: jövőre összesen 10 milliárd forint áll rendelkezésre a nemzeti kutatási és fejlesztési programokra, ebből 6 milliárdot a 2001-ben nyertes pályázatok megvalósítására fordítanak. A szaktárca vezetője jelezte: a most induló pályázati fordulóban az életminőség javítása témában orvosbiológiai és társadalom-egészségügyi kutatásokkal is lehet pályázni. Az előbbi esetében a pályázati összeg alsó határa 100 millió, utóbbinál 20 millió forint. Támogatás kérhető információs és kommunikációs technológiák kifejlesztéséhez, agrárgazdasági és biotechnológiai kutatásokhoz, a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások feltárásához, illetve pályázni lehet környezetvédelmi és anyagtudományi kutatásokkal is. A projektek futamideje kettőtől négy évig terjedhet, a pályázaton bármely Magyarországon bejegyzett jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság részt vehet, ha kutató-fejlesztő tevékenységét Magyarországon kívánja végezni. Pálinkás József közölte: a tavaly induló programon mintegy 400-an aspiráltak. Most is hasonló érdeklődésre számit - tette hozzá. Tájékoztatása szerint tavaly 124 konzorcium, összesen mintegy 20 milliárd forintos támogatást nyert el, amelyet a pályázók 12,7 milliárd forinttal saját forrásból egészítenek ki. Pálinkás József elmondta: a magyar pályázatok jó eséllyel indulhatnak az uniós programokon is. Jelezte: 2003-tól az unió ötéves keretprogramja kutatás-fejlesztési célokra 17,5 milliárd eurót irányoz elő. A miniszter úgy vélte 2004-től a magyar kutatás-fejlesztés ez által további 5-10 milliárd forintos forrással bővülhet. Az aspirálók figyelmét felhívta, hogy a pályázatokat október 31-ig kizárólag postán lehet benyújtani az Oktatási Minisztérium kutatás-fejlesztési államtitkárságán az alapkezelő igazgatósághoz. Az érdeklődök a pályázatok kitöltéséhez szeptember 20-tól az oktatási tárca honlapján találhatnak segítséget.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu