Kisgazdák: mindenki mindenki ellen
Az FKGP megtámadta a Reform Kisgazdapárt bejegyzését, de a bíróság elutasította a beadványt - mondta Liebmann Katalin a Reform Kisgazdapárt vezetője csütörtökön. Elmondta: a pártot Pakson jegyeztették be, és ez július 25-én jogerőre emelkedett. - Az FKGP egy héttel ezután, augusztus elején támadta meg a párt bejegyzését a Tolna megyei Bíróságon, ám a bíróság hivatalból elutasította beadványukat - közölte. Hozzáfűzte: az FKGP indoklása szerint a Reform Kisgazdapárt megalakulása és neve sérti párt érdekeit. - Igazunk volt, amikor titokban megalapítottuk a Reform Kisgazdapártot, most kiderült, hogy Torgyán Józsefék ezt valóban meg akarták akadályozni - hangsúlyozta a politikus. Liebmann Katalin július 25-én a párt megalapítását a név védelmével indokolta, mivel - mint elmondta - tudomásukra jutott, hogy Lányi Zsolt külföldi tartózkodása alatt Torgyán József a név elorzására készült.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu