Egyre jobb a burgenlandiak véleménye rólunk

Egyre jobban kedveljük egymást a sógorokkal - derült ki egy ausztriai felmérésből - írja az ORF.

Az utóbbi tíz évben sokat javult a burgenlandiak véleménye a magyarokról és ez viszont is elmondható. Jelentősen megnőtt a személyes kapcsolat: Burgenland lakosságának 46 százaléka van gyakori kapcsolatban magyarokkal. Ez 2000-hez képest hét százalék növekedést jelent. Az osztrákok véleménye általában pozitívabb lett, például a munkaerőpiac terén is. Míg 2005-ben a megkérdezettek 16 százaléka látott pozitív fejlődést, addig ma 40 százalék látja úgy, hogy pozitív irányba fejlődik a munkaerőpiac. A megkérdezettek egyetértenek abban, hogy sokkal intenzívebb együttműködésre lenne szükség, például a községek között vagy a környezetvédelem és a turizmus terén. Amit negatívan látnak az a közlekedés és a bűnözés, mégpedig a határ mindkét oldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet