Folyamatosan bővül a vidéki lakásbérleti piac

Ennek legfőbb oka, hogy mind kevesebben tudnak új vagy használt lakást, családi házat vásárolni, építeni – írja a Napi Gazdaság. A nyugat-dunántúli bérlakáspiacot az is élénkíti, hogy a munka, többek között a külföldi munka reményében az ország más részeiből is egyre többen érkeznek a térségbe.

A kiadó szobára és az olcsó panellakásra ugyanúgy van igény, mint a középkategóriás társasházi otthonra és családi házra. Mindemellett néhány esetben a luxuslakásokat is keresik. A bérlők közül egyre többen szeretnének közép- vagy hosszú távú szerződést kötni. A térségbe költözők körében nő az igény az olyan konstrukciókra, amely lehetővé teszi az ingatlan későbbi megvásárlását is. A szakemberek szerint a bérlés lassan a hétvégiház - és a nyaralópiacon is előtérbe kerülhet. Tavaly a Balaton nyugati régiójában, valamint Sárváron és Bükön csaknem tíz százalékkal többen vettek bérbe tavasztól őszig vagy az egész nyári szezonra nyaralót, mint a korábbi években.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek