Tilos még a folyosói virág is – drákói szigor az emeletes házakban

Türelmi idő nincs, eztán bármikor bekopogtathat a katasztrófavédelem, és ha a közös folyosó falán lát egy virágot, azonnal büntet. A bírság 100.000 forintnál kezdődik, és az érintett tulajdonosnak kell fizetnie.

Először azt hittük vicc, amikor egy ismerősünk a kezünkbe nyomta a postaládájába minap bedobott fénymásolt felhívást. Amelyben arról értesítik az ott élőket, hogy az emeletes házak előterében és a folyosóin eztán gyakorlatilag semmit sem lehet tárolni, nemhogy kerékpárt vagy babakocsit, még egy képet vagy egy cserép virágot sem lehet kitenni. A feladó a szombathelyi „Népfront Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet” volt, ám nem kellett nagy utánajárás, hamar kiderült, a szabályozás nem csupán a szombathelyieket érinti… csak nálunk előbb tették meg, amit muszáj lesz másoknak is.

A lakók háborognak, de tűzvédelmi szabályokat be kell tartani

Első körben az érintett „Népfront” Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet” elnökét, Sipos Lajost kérdeztük, aki közölte: körülbelül két hete Győrben vett részt egy országos, lakásszövetkezetek számára megrendezett tanácskozáson. Ő maga is ott értesült a tömbházakat érintő BM rendeletről (a tavaly novemberben lépett életbe: az Országos Tűzvédelmi Szabályzat 28/2011. IX. 6.), és annak következményeiről.

Panelházi folyosók
Kiakasztott felhívás
Bonyhádi Zoltán

Amikor a tanácskozásról hazatért, első dolga volt, hogy megkeresse a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, hogy tájékoztassák a tűzvédelmi szabályzat változásairól. A katasztrófavédelem munkatársaival együtt járták körbe a házakat, a szakemberek ott a helyszínen magyarázták el, mi az, amit a rendelet tilt. Ennek szellemében készült el az a felhívás, amely szerkesztőségünkhöz is eljutott. A lakásszövetkezet ezt azóta kiplakátolta a lépcsőházakban, igyekeznek minden érintettet időben értesíteni.

Nézzük pontosan, mit nem szabad

Tízemeletes házakban semmi sem lehet a folyosókon, sem a lépcsőházakban, tilos szekrényt kitenni, büntetendő cselekmény kisszéket vagy asztalt kivinni. A folyosókon sem doboz, sem újságpapír, sem bútor, semmi sem maradhat kint. Cserepes virág még az ablakban sem állhat, nemhogy a falakon. Le kell szedni a képeket, a virágtartókat… Le kell szerelni a rácsos ajtókat, a lakásajtók elé sem szabad ilyeneket szerelni.

Panelházi folyosók
Ilyennek kellene lennie
Bonyhádi Zoltán

A szemétlerakókba sem lehet pakolni, és az ajtókat nyitva kell hagyni. Nem lehet felvinni a lépcsőházakba a bicikliket, a folyosókon nem lehet gyerekjátékokat, babakocsit, egyszóval semmit sem őrizgetni.

Sipos Lajos kérdésünkre elmondta, a lábtörlő nem került szóba, arra nem tér ki a rendelet, úgyhogy az maradhat. És teregetni szabad? – kérdezzük, mire Sipos azt válaszolja:

a közös folyosókon eddig sem szoktak, arra mindenkinek ott az erkély

A négyemeletes házakban szintén nem lehet a lépcsőházakban semmi, az ablakok előtti vascsöveken sem lóghat virág, a falakon sem lehet kép. A közös helyiségekből el kell távolítani a több éve őrzött tárgyakat (bútorokat, pet-palackokat, újságokat és faanyagot, egyszóval mindent, ami gyúlékony). És ez vonatkozik a régi konténertároló helyiségre is.

A lomtalanítást sem szabad megvárni (április 14-28) – figyelmeztet a lakásszövetkezet elnöke, mert negyvenből 23 esetben az ellenőrző személy (a katasztrófavédelem illetékes hatósága) nem mérlegelhet, ki kell szabnia a bírságot. Ennek összege százezer forintnál kezdődik, és akár több millió forint is lehet, amit a lakónak magának kell kifizetnie.

Ami marad: a csupasz falak

A drákói rendeleten az érintett házak lakói közül sokan felháborodtak, a szombathelyi Krúdy Gyula utcában akadt, aki drasztikusan fejezte ki nemtetszését: cserepestül az utcára hajigálta a virágokat. Sokan nem értik, miért tűzveszélyes a falon egy kép, miért zavarja a tűzoltók vonulását az ablakba helyezett virág? Félnek attól, virágok nélkül élhetetlenebb lesz lakókörnyezetük, csak sivár folyosók, és lelakott csupasz falak maradnak.

Panelházi folyosók
A veszélyesnek minősülő növények szinte minden panelház folyosóin megtalálhatóak
Bonyhádi Zoltán

Miért zavarja a tűzoltókat a virág?

Azt még csak meg lehet érteni, hogy egy kerékpár vagy egy folyosóra kirakott leszanált ágy zavarja tűzoltók vonulását, de kinek árt egy cserép virág? Ezzel – tudtuk meg egy tűzoltótól- az a legnagyobb probléma, hogy nagy tűz esetén nehezen ég el, viszont nagy füstöt okoz. A falakra helyezett tárgyakkal pedig az a legnagyobb probléma, hogy elősegítik a tűz továbbterjedését.

Valóban számíthatunk büntetésekre

Szabolcsi Zsolt, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtósát is megkerestük, aki szintén arra figyelmeztetett, hogy a közeljövőben valóban várhatóak ellenőrzések. Maga a tűzvédelmi rendelet egyébként nem új keletű, a tiltásokkal együtt régóta életbe van, csak ez idáig nem társult hozzá szankció, nem lehetett azt büntetni, aki megszegte őket. A gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy muszáj volt keményebben szankcionálni. „Most letisztult kép”.

Rövidesen a hatósági osztály emberei valóban járják majd a lépcsőházakat, és ellenőrzik, az ott élők betartják-e a tűvédelmi előírásokat. Ami önmagában sem lesz egyszerű mutatvány, hiszen csak Szombathelyen 105 (8-9-10) emeletes ház van, és akkor nem szóltunk az alacsonyabb (4 emeletes) lakótömbökről.

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos sajtóközleménye

A lakosság részéről az elmúlt időben megnövekedett a lépcsőházi ellenőrzésekkel kapcsolatos megkeresések száma. Készült egy általános anyag, amelyet az alábbiakban megküldök.

A tűzvédelmi előírások elsősorban az emberek védelmét, másodsorban az anyagi javak biztonságát hivatottak szavatolni. Ezeket az előírásokat az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX.6.) BM rendelet (továbbiakban: OTSZ) tartalmazza.

A jogszabályban meghatározott követelményeket az alkalmazás szempontjából két részre kell bontani, az egyik az építés, a másik pedig a használat során betartandó előírások.

Az építést illetően a lépcsőházak és a közlekedők épületszerkezeteire, az azokban használt burkolatokra, illetve a hő-és füstelvezetésére, valamint a menekülési útvonalak jelzéseinek elhelyezésére vonatkozóan támaszt követelményt. Ezeket úgy határozták meg, hogy egy esetleges tűz során az épületben tartózkodók azt biztonságosan el tudják hagyni, és a menekülés idejére a tűz hatásaival szemben védelmet biztosítsanak. A használati szabályok a mindennapi használat során betartandó tűzvédelmi követelményeket tartalmazzák. Ezek az előírások az épületek biztonságos használatát szolgálják, illetve az építés során megteremtett műszaki megoldások megtartását hivatottak biztosítani.

A lépcsőház, illetve a lépcsőházakhoz kapcsolódó közlekedők tűzvédelmi szempontból kiemelt szereppel bírnak, tekintettel arra, hogy ezen tereken keresztül menekülhetnek a veszélyeztetett térből, térrészből a bent tartózkodók.

A már említett OTSZ leírja, hogy a kiürítési útvonal a kiürítésre számításba vehető útvonal. Ez a veszélyeztetett helyiség, helyiségcsoport elhagyásának útvonalából (kiürítés első szakasza pl.: egymásból nyíló irodák), valamint a veszélyeztetett tűzszakasz, építmény elhagyásának (kiürítés második szakasza pl.: lépcsőház) útvonalából áll.

A menekülési útvonal pedig a veszélyeztetett tűzszakasz elhagyásának útvonala (kiürítés második szakasza).

Panelházi folyosók
Bonyhádi Zoltán

Tűz során a lépcsőház, valamint a közlekedő terei füsttel telítődhetnek, ilyenkor még a helyismerettel rendelkezők számára is nehézséget okoz a menekülés, hiszen a látási viszonyok rosszak, továbbá forró, mérgező gázok jelenlétével is számolni kell. A menekülési útvonalat leszűkítő, illetve az ott hagyott tárgyak (pl. babakocsi, kerékpár) hátrányosan befolyásolhatják mind a menekülést, mind a beavatkozást.

Fontos tudni, hogy az OTSZ-ben megfogalmazott előírások elsősorban az emberi élet védelmét hivatottak szolgálni.

Az OTSZ kimondja, hogy a menekülési útvonal leszűkítése (pl. a rácsok beépítése) – a kiürítéshez szükséges áteresztőképesség méretéig –, továbbá ott éghető anyag tárolása, éghető burkolat elhelyezése a tűzvédelmi hatóság engedélyével történhet. Az előírás lényege, hogy az építés során az építészek, tűzvédelmi szakértők, tervezők által meghatározott minimális menekülési útvonal szélességét nem lehet leszűkíteni, a normaidőn belüli kiürítés biztosítása érdekében. Az éghető anyag, burkolat tűz esetén a füstfejlődés, illetve a tűzterjedés elősegítése miatt jelent kockázatot, jóváhagyása során a tényleges körülményeket mérlegelni kell.

Az OTSZ értelmében a folyosókon, lépcsőházakban éghető installációk, dekorációk, szőnyegek, egyéb anyagok tartós elhelyezését a tűzvédelmi hatósággal egyeztetni kell, ha azok mérete az érintett fal- vagy padlófelület 15 %-át meghaladja.

Az OTSZ tartalmazza azt is, hogy az épület és a benne lévő helyiségek rendeltetésszerű használatától eltérni nem lehet. Vagyis a lépcsőház, illetve a közlekedő rendeltetésébe nem tartozik bele a tárolás, vagy egyéb tevékenység rendeltetésszerű végzése. A fenti terek kizárólag az épületben tartózkodók közlekedését hivatottak biztosítani.

Az említett engedélyezési ügyekben, egyeztetéseken a tűzvédelmi hatósági kontrollt a katasztrófavédelmi kirendeltség gyakorolja, valamint ellenőrzi a tűzvédelmi használati szabályok betartását.

A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet kormányrendelet melléklete tartalmazza, hogy a tűzvédelmi hatóság által megállapított szabálytalanságok esetén mekkora mértékű tűzvédelmi bírság szabható ki és meghatározza azt is, hogy mely esetekben kötelező tűzvédelmi bírságot kiszabni. Ezek a következőek:

Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi bírság legkisebb mértéke
/Ft/ Tűzvédelmi bírság legnagyobb mértéke
/Ft/ 4. Menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat leszűkítése oly módon, hogy a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség nem biztosított 30 000/kijárat 45 000/kijárat
6. Menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat lezárása, leszűkítése oly módon, hogy a menekülő számára az nem szüntethető meg azonnal 200 000/kijárat 300 000/kijárat
8. Kiürítésre figyelembe vett közlekedőn, folyosón éghető anyagok, tárgyak elhelyezése a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül 60 000/közlekedő 100 000/közlekedő

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet