Jubilálnak a lovasterapeuták

A balogunyomi Unicornis Központ alapítványi formában 1997 óta működik és többek között beteg gyermekek lovasterápiájával foglalkoznak – tudtuk meg az alapítvány vezetőjétől, Györgypál Zoltánnétól. Emellett foglalkoznak még lovak kiképzésével, lovas sportokkal, de egyszerű lovaglásra is van lehetőségünk. Március 22-én születésnapi rendezvényt tartanak a Premontrei Gimnázium dísztermében, ahol a Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatos diákjai adnak jótékonysági koncertet. Az érdeklődők a központ növendékei által készített ajándékok megvásárlásával is támogathatják az alapítvány munkáját.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek