Folytatódik a nyomozás az MSZP-s adócsalás-ügyben

A fiktív számlákkal elkövetett bűncselekmények ügyében pénteken több helyszínen, köztük az MSZP Köztársaság téri székházában lefolytatott házkutatások eredményesek voltak - nyilatkozta péntek este Burillák Attila, az APEH szóvivője. Elmondta: az ügy központi szereplőjének sógorát - aki az MSZP vecsési szervezetének elnöke - csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomása alapján pénteken több helyszínen eredményes házkutatást hajtottak végre. - A nyomozók egy fantomcég által kiállított számlákat kerestek. A számla kiállítója, egy fővárosi székhelyű vállalkozás száznál több tevékenységi körrel rendelkezett, alkalmazottja azonban nem volt, valós tevékenységet nem folytatott - mondta a szóvivő. Beszámolt arról is, hogy a több vecsési helyszín közül az egyiken nem találták meg a könyvelést. Az ott kapott tájékoztatás alapján végezték el a házkutatást a fővárosban, az MSZP Köztársaság téri székházában, ahol megtalálták, amit kerestek. Kérdésre válaszolva a szóvivő közölte: több helyszínen összesen több tucat fiktív számlát találtak, a Köztársaság téri székházban kettőt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek