A Bolyai János Iskolában március 20-án rendezik meg azt a konferenciát, melyen szó lesz többek között a nemzeti alaptanterv szakmai vonatkozásairól, könyvtár pedagógiáról, az iskolai és a gyerekkönyvtárak együttműködéséről, valamint gyakorlati foglalkozásokra is sor kerül majd. A konferenciát 5 helyen, Szombathelyen, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron és Kaposváron látogathatják majd az előzetesen regisztrált érdeklődők. Horvátné Szandi Ágnes az intézmény könyvtárostanára rádiónknak elmondta, hogy az iskolában sokszor töltik a gyerekek a szabadidejüket a bibliotékában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!