Elnökválasztás Fehéroroszországban

Minden korábbinál népesebb, több mint 700 tagú nemzetközi megfigyelőcsoport kíséri figyelemmel a vasárnapi fehéroroszországi elnökválasztást. Alekszandr Lukasenko jelenlegi államfő, aki szintén indul újraválasztásáért, pénteken fogadta Kimmo Kilunent, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnökhelyettesét, a szervezet fehérorszországi elnökválasztásra érkezett megfigyelőcsoportjának vezetőjét. Az államfő a találkozón kijelentette: mindent megtettek azért, hogy a megfigyelési folyamat megfeleljen a törvényeknek és a nemzetközi szervezetek elvárásainak. Lukasenko közölte: a választásra megfigyelőket küldtek a legtekintélyesebb európai parlamenti szervezetek, a Független Államok Közösségének különböző intézményei, valamint a világ számos országa. A választásokat nagy figyelemmel kíséri a külföldi sajtó is, péntekig több mint 30 országból 515 külföldi újságírót akkreditáltak, akik a választások napján "egyenesben" követhetik az eseményeket a minszki Köztársasági Palotában berendezett, a legmodernebb technológiával felszerelt sajtóközpontban. Ligyija Jermosina, a központi választási bizottság elnöke elmondta, a központ modemösszeköttetésben áll a járási és megyei választási központokkal, és valamennyi feldolgozott információt azonnal az újságírók és megfigyelők rendelkezésére bocsátják. Jermosina asszony szerint ez biztosítja a választások operatív, megbízható és áttekinthető jellegét. A nemzetközi megfigyelőkkel párhuzamosan 20 ezer hazai megfigyelő kíséri szoros figyelemmel a voksolást. A nagy létszámot elsősorban az indokolja, hogy az ellenzék tart a választási eredmények meghamisításától. Erre véleményük szerint jó alkalom volt az előzetes szavazás, amelyet jóval nehezebb figyelemmel követni. A választási bizottság tájékoztatása szerint keddtől a szavazásra jogosultak mintegy 5 százaléka adta le voksát. A hazai megfigyelők közvetlenül a szavazás befejezése (helyi idő szerint 20 óra) utánra, a nemzetközi megfigyelők pedig este fél tízre ígértek tájékoztatást. A központi választási bizottság a tervek szerint hétfő délelőtt teszi közzé a nem hivatalos végeredményt. A vasárnapi elnökválasztáson Alekszandr Lukasenko jelenlegi államfő, Vlagyimir Goncsarik szakszervezeti vezető, az ellenzék közös jelöltje és Szergej Gajdukevics liberális demokrata pártelnök indul.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek