Az SZDSZ önállóan indul és állít listát a jövő évi választásokon - közölte Kuncze Gábor, a párt elnöke a szabad demokraták országos tanácsának ülése szünetében szombaton, Budapesten. A pártelnök a Fidesz-MDF-megállapodás értékelése kapcsán leszögezte: az SZDSZ járhatatlannak lát a maga számára minden olyan döntést, vagy utat, melynek következtében a pártelit beül a parlamentbe és mögötte pedig megszűnik a párt. Kuncze Gábor kérdésre válaszolva közölte, hogy nem született döntés az SZDSZ és az MSZP esetleges második fordulós együttműködéséről. Hozzátette: a két párt, egymástól függetlenül, azonos választási célt jelölt meg, nevezetesen, hogy le akarja váltani a jelenlegi kormányt. - Ez kijelöli a lehetséges együttműködés kereteit, azonban ezzel kapcsolatos tárgyalások sem a párton belül, sem az MSZP-vel nem folynak - fűzte hozzá Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke elmondta, hogy a helyi szervezetek több mint 130 helyen határoztak a választásokon indítandó jelöltek személyéről. Kitért arra, hogy a területi listák várhatóan november végéig jönnek létre, az országos lista összeállítására pedig decemberben, vagy januárban kerül sor. Kuncze Gábor megjegyezte, hogy az SZDSZ politikai vitanapot kezdeményezett a kormány beszámoltatására. Mint mondta, úgy vélik, hogy jelenleg a parlamentben nincs meg a lehetőség a fontos kérdések felvetésére.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!