Fejlesztésre szorul a kőszegi egészségügyi alapellátás

Az orvosi rendelők megközelíthetőség és akadálymentesítés szempontjából is alkalmatlanok a feladatuk ellátására, ezen kívül a nekik helyet adó épület külső és belső felújítása is szükségessé vált. Ezekre a problémákra egy új ingatlan adhat megoldást – hangzott el a város legutóbbi képviselő testületi ülésén. A becslések szerint a beruházási költsége 270 millió forint lenne. Huber László polgármester elmondta, várható egy ilyen célzatú pályázat kiírása. A megvalósulásig a képviselők lépéseket tettek az alapellátás biztonságáért, így a háziorvosoknak január 1-jétől a víz, villany és fűtés költségeket az önkormányzat megtéríti. Ezenkívül a testület kijelölt két lakást, amit felújítás után a háziorvosok rendelkezésére tudnak bocsátani- olvasható Kőszeg havilapjában. Megvizsgálják az asszisztensek közalkalmazottként történő foglalkoztatási lehetőségét, illetve kidolgozzák a háziorvosok eszközfejlesztési támogatásának feltételrendszerét is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek