Két konferencia jutott Szombathelyre tavaly

Továbbra is bővül a hivatásturizmus Magyarországon, tavaly 12 százalékkal több nemzetközi konferenciát rendeztek itt, mint az előző évben. A legtöbben németek, britek és franciák érkeztek, leginkább gazdasági és orvosi konferenciákra. A konferenciák háromnegyedét Budapesten szervezik. A legnépszerűbb vidéki konferencia helyszínek között szerepelt a Nyugat-Dunántúlról Sopron. Emellett általában két-két nemzetközi rendezvénynek adott otthont tavaly többek közt Szombathely, Veszprém, Zalakaros, Székesfehérvár, Visegrád és Kecskemét.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek