A Nyugat-Dunántúlon egy, az Európai Unió által is támogatott sikeres projektnek köszönhetően százötven hajléktalan szerezhetett szakmát, dolgozhat és költözhetett albérletbe– tájékoztatta a projektmenedzser az MTI-t csütörtökön. Gergely-Durai Tímea közölte: a szombathelyi Savaria Rehab Team négy konzorciumi partnerrel összefogva pályázott az Új Széchenyi Terv keretében, és a társadalmi megújulás operatív program forrásaiból nyert el 210 millió forintos támogatást. Hozzáfűzte: a régió négy nagyvárosában, Szombathely mellett Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Nagykanizsán igyekeztek összetett módon segíteni a halmozottan hátrányos helyzetű embereken. A programba bevont 150 hajléktalan közül 104-en találtak munkát, közülük 82-en ma is dolgoznak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!