Az intézmény Karrier Irodája, az idén újra Állásbörzét tart a C-épület aulájában, ezúttal március 27-én 9 és 16 óra között. Az rendezvény előtt a hallgatók felkészülhettek a munkáltatókkal történő személyes találkozásra: március 21-én Karrier nap kezdődött a Tanácsteremben. Ezen egyebek mellett tapasztalt munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szakember adott tanácsot az önéletrajzírással, az álláskereséssel, az állásinterjú sikeres teljesítésével kapcsolatban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!