Senki nem dönthet, csak Schmitt Pál

A miniszterelnök, Orbán Viktor ahhoz az alkotmányos rendelkezéshez tartja magát, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen. Az ország érdeke ugyanis, hogy az államfő sérthetetlen legyen - válaszolta Orbán Viktor péntek reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra a kérdésre, le kell-e mondania az államfőnnek, miután a Semmelweis Egyetem szenátusa úgy döntött, visszavonja kisdoktori címét. Arra a felvetésre, hogy tehát Schmitt Pálé a döntés, a kormányfő a rádióinterjúban azt válaszolta: "egyértelműen, senki más nem dönthet". Orbán Viktor megerősítette csütörtöki nyilatkozatát - amely a Bács-Kiskun megyei lap online portálján, a baon.hu oldalon jelent meg - és emlékeztetett: a negyedik köztársasági elnökkel dolgozik együtt, munkáját pedig mindig úgy tekintette, hogy annak az államfőt is szolgálnia kell. A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtök este döntött arról, hogy visszavonja Schmitt Pál 1992-ben megszerzett kisdoktori címét. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek